Cím: H-3950 Sárospatak, Eötvös út 7.; Tel.: +36 47 / 513 000

A Magyar Comenius Társaság felolvasó ülése

Utolsó módosítás dátuma : 2019. november 09.

Bázisintézményében, a Sárospataki Comenius Campuson tartotta tudományos felolvasó ülését a Magyar Comenius Társaság 2019. november 6-án 10.00 órai kezdettel.

A rendezvénnyel a Campus bekapcsolódott az Eszterházy Károly Egyetem Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából hirdetett rendezvénysorozatába.

A jelenlévőket Dr. Kelemen Judit, a Campus főigazgatója, egyben a Társaság alelnöke köszöntötte. Bejelentette, hogy a Társaság elnöke, Dr. Földy Ferenc 2019. július 11-én elhalálozott. A Társaság néma főhajtással, Dr. Kelemen Judit által tartott, életútját, munkásságát bemutató előadással, Halászi István által megírt és elmondott verssel, valamint Koncz Gábor Dr. Földy Ferenc tudásai címmel megtartott előadással tisztelgett előtte és búcsúzott tőle.

Ezt követően Dr. Koncz Gábor alelnök szólt a 2018. évi társasági eseményekről, majd bemutatta a Társaság könyvsorozata, a Bibliotheca Comeniana legújabb, XXI. kötetét, amelynek címe: Comenius és a tehetség.

2019-ben Comenius és a tudás témakörben jelentkezhettek előadók a felolvasó ülésre. Öt előadás kapcsolódott szorosan ehhez a témához, a következő előadókkal:

  • Kiss Endre József: Comenius hite és tudása;
  • Halászi Aladár: A tudás helye és szerepe Comenius életművében;
  • Dr. Kézi Erzsébet: Comenius aktualitása;
  • Dr. Tusnády László: A szív és az ész kapcsolata Leonardo da Vinci és Comenius világában;
  • Dr. Toma Kornélia: Comenius és a nyelvi tudás.

További három előadás elsősorban a tudás felől kapcsolódott a témához. Előadóik:

  • Kornyáné Dr. Szoboszlay Ágnes: Ki mit (és mennyit és mit nem) tud?
  • Dr. Bolvári-Takács Gábor: Sárospataki kötődésű tudósok szerepe a Magyar Tudományos Akadémia megalapításában és reformkori működésében (1825-1848);
  • Dr. Gonda Zsuzsanna: A sárospataki Rákóczi Gimnázium speciális angol tagozatának emlékei.

A Társaság életében tisztújítás következik, amelynek várható ideje: 2020. eleje.

Sárospatak, 2019. 11. 07.

Hír: Dr. Toma Kornélia, a Társaság titkára
Fotók: Sasi Gábor

Kövess minket Te is Campusunk Facebook oldalán!


< Vissza