Sárospatakon a Református Főiskola keretében 1857 novemberében beindult tanítóképzés 1869 júniusában állami kézbe került. Az oktatás a mai épület legrégebbi (a jelenlegi nyugati) szárnyában indult be. Ezt az épületet korábban katonai célra, kaszárnyának kezdték el építeni. A félig kész, két szintes épületet Zemplén vármegye, majd a főiskola megvásárolta, s a tanítóképzés céljaira rendbe szedette, mely - az akkori viszonyokhoz képest - „megfelelőnek, sőt fényesnek volt mondható". Az intézet megnyitó ünnepsége 1870. január 20-án volt, melyen Kiss József igazgató az ünnepi beszédében a törvényben körvonalazott népiskolát úgy tekinti, mint a „nemzeti megerősödés egyik hatalmas eszközét", s a tanítóképzőt, mint „nemzeti égboltozatunk egyik erős oszlopát".

Az 1907/08-as tanév Sárospataki Tanítóképző Értesítőjében már arról olvashatunk, hogy az épület már nem felel meg az egyre bővülő igényeknek. Az iskola 50. éves ünnepségén jelen lévő Neményi Imre kultuszminiszteri osztálytanácsos bejelentette egy új, korszerű intézet megépítését. Érdemes megemlíteni, hogy Magyarországon ez az első épület, mely célzottan a tanítóképzés céljára készült. Az épület bővítésére kiírt pályázatra rangos, ismert építészek hét pályamunkája érkezett be. Ezek elbírálásában fontos szempont volt az épület belső elrendezésének célszerűsége (funkciót követő alaprajz), megjelenésében a helyi építészeti értékek figyelembevétele, valamint az intézmény szellemiségének, nemzeti érzületének kifejezése.
A bíráló bizottság ezeket a szempontokat Kismarty Lechner Jenő és Warga László „TRADÍTIO" című tervében látta megvalósulni. Egyöntetűen a legjobbnak ítélték, és egyúttal megbízták őket az építés vezetésével is.
Kismarty Lechner Jenő (1878-1962) magyar építész, építészettörténeti író, adjunktus a Műegyetem építészeti karán, később tanár a Képzőművészeti Főiskolán.

A századeleji építészetben történő megújulásban többféle irányzat képviseltette magát. Kós Károly, Lechner Ödön, Kismarty Lechner Jenő és mások, keresték a lehetőséget az un. modern nemzeti építészet megvalósítására, s mind-mind másféle utat jártak be. A nemzeti tudat felerősödésével ekkor kezdődött el a népművészeti értékek mélyebb feltárása más művészeti területeken is.
Kismarty Lechner Jenő kutatásokat végzett a felső-magyarországi pártázatos reneszánsz építészet területén, s benne vélte felfedezni azt a sajátos, nemzeti formanyelvet, amelyet a népművészet formakincsével együtt beleolvasztott saját építészeti stílusába. Fontos megjegyezni, hogy épületeire jellemző a szerkezeti tisztaság, s az ezekhez idomuló homlokzatok kialakítása.

Mindezek megfigyelhetők a sárospataki tanítóképző épületén is. Látható, hogy az épület tervezése során kapcsolatot keresett a pataki műemlékekkel, leginkább a híres késő-reneszánsz Rákóczi várral, melynek motívumai „lechneri" átírással megjelentek a főiskola épületén („sub rosa" motívum a keleti szárny két oldalán), és a kapuzatot díszítő kőfaragás motívumain (gyümölcsfűzér, voluták, stb.) is.

Ugyanígy felismerhető a Felső-Magyarországra jellemző pártázatos, sgrafittókkal díszített épületek hatása is, melyekben a népművészeti formaelemek (stilizált virág ornamentika) sajátosan ötvöződnek a pártázaton, illetve az épület más pontján megjelenő faldíszítményekkel (pl. a pilasztereken lévő gyermekfigurákkal, vagy a bejárati kapu díszítő elemeivel).

Az eredeti épülethez szervesen hozzáépülő új szárnyak U alakúra egészítették ki egymást. A régi tanítóképző épületének (a jelenlegi középfolyosós jobb szárny) kiegyensúlyozását az új, baloldali szárnyon (mely rövidebb és keskenyebb, mint a jobb oldali) az un. „sub rosa" építészeti elemekkel, valamint ezeken lévő (az ornamentika által vertikálisan tagolt) sgrafittó technikával készített stilizált virágfűzérekkel oldották meg.

 A volutával képzett pártázat körbefutva összefogja, és mintegy „megkoronázza" az épületet. A kiemelkedő torony hasonló elemekből (dupla pártázat, boglyakupola) épül, az attika pedig az épület legrangosabb helyszínét, a fa kazettás, virágmintákkal díszített mennyezetű dísztermet hangsúlyozza.

 A műkő munkát Walla József, az épületszobrokat Füredi Rikárd, a sgrafittókat Kainz János végezte. Az iskola akkori igazgatója, Hodossy Béla a két év alatt elkészült épületről így számolt be az intézet 1912/13-as Értesítőjében: „Az intézet új palotája elkészült, berendezése folyamatban van." „És ezzel intézetünk egészének új korszaka nyílik meg, melyben a modern tanítóképzésnek külső- és belső képe szép harmóniában egyesül".

A főiskola épülete hatással volt a szemben felépülő, Makovecz Imre által tervezett A Művelődés Háza alakulására (U alak, méret, stb.), annak megépülése a három jelentős épületet (vár, tanítóképző, művelődés háza) szellemi- művészi értelemben végérvényesen összekapcsolta.

Az intézményt 1650-1654 között Sárospatakon tartózkodó, az oktatást megreformáló tudósról, Comeniusról nevezték el, akinek bronz mellszobrát, Pátzay Pál szobrász-művész alkotását először az Iskolakertben (1970), később a főiskola előtti téren helyezték el.
A főiskola belső udvarán, a kollégium mellett látható Ispánky József: Pedagógus nő című egész alakos szobra, melyet 1954-ben avattak fel.
Szintén a belső udvaron látható a főiskola tudós tanárának, Ködöböcz Józsefnek bronz mellszobra, Borsos István szobrászművész alkotása, melynek avatása 2004-ben történt.

Írta: Balogh Istvánné
főiskolai docens

< Vissza